Nyári olvasmányaim- Minden kémia

Bonnie Garmus könyve (Minden kémia) zavarba hozott. Egy könnyed nyári, gyorsan felejthető olvasmánynak gondoltam. Ehhez képest érzelmek sokaságát váltotta ki belőlem: néha felbosszantott, sokszor megmosolyogtatott, időnként lelkesített, és nem egyszer elgondolkoztatott. Rendkívül dühítőnek tartottam azt, hogy egy 60-es évek Amerikáját megjelenítő könyv, olyan problémákat kapirgál meg, amelyekkel simán találkozunk a mai magyar hétköznapokban. A főszereplő Elizabeth Zott egy tudós, aki  önhibáján kívül nem tudott doktori címet szerezni. Így a kutatóintézet zömében férfi tagjai természetesen ennek megfelelően kezelik.

A legtöbb ostoba fajankóhoz hasonlóan Mr. Sloane sem tudta magáról, hogy ostoba fajankó.

Nő, kutató, ráadásul nincs férjnél és még gyereket sem szeretne... Vannak saját ötletei, ambíciói, elképzelése a világról és a saját céljairól. Mindezt fokozza azzal, hogy mer kiállni az elvei mellett. (Ezekből egy is elég ahhoz, hogy akár ma is nehezen boldoguljál).

Persze Elizabeth élete is egészen másként alakul, hiába a gondos tervezés. De ezt meghagyom azoknak, akik el is olvassák a könyvet. Én nagyon megszerettem az ő karakterét. 

A férfiak és nők is emberek. A hozzáállásuk a neveltetésük eredménye, mindnyájan a silány oktatási rendszer áldozatai vagyunk, de magunk döntjük el, hogyan viselkedünk. Tehát a nők lealacsonyítása és a férfiak felemelése a nők fölé nem a biológiában, hanem a kultúránkban gyökerezik. Két szóval kezdődik: rózsaszín és kék. Aztán csak rosszabbodik az egész.